Fórum kezdőlap    

Az eleje vicces volt: kinyitottunk és nem jött senki!

Sok a munkanélküli! Mire várnak? Segítségre és tanácsra! Kedves Leendő Vállalkozók! Vegyék kezükbe sorsuk irányítását. Itt minden segítséget megkapnak ahhoz, hogy saját céget alapítsanak és azt eredményesen működtessék. Hát ez nem jobb, mint várni a csodára? Ugyan állást nem tudunk adni, de tanácsainkkal tudunk segíteni. Nyisson új témát és írja le elgondolását, ha nincs, akkor ötletekben is segítünk.

Az eleje vicces volt: kinyitottunk és nem jött senki!

HozzászólásSzerző: admin » 2012. dec. 8. 19:32

Úton a sikerhez II. rész

Két budapesti fiatal miután világot látott a Kálvin téren 12 négyzetméteren nyitotta meg hiánypótló levesbárját. Horváth Zoltán 24 évesen egy sikeres vállalkozás tulajdonosa, szerinte aki "fejben ott van", annak nincs más lehetősége itthon: vállalkoznia kell. Budapest a lehetőségek városa. Interjú a Leves. egyik tulajdonosával.

- Honnan jött a levesbár ötlete, láttátok a piaci rést vagy külföldi példákból indultatok ki?

- Mindkettő. Tudtuk, hogy ilyen hely még nincs Budapesten. De Ádám, a társam, amikor Írországban dolgozott, látott hasonló éttermet, mi annak a leveses részét ragadtuk ki, Magyarországon amúgy is a levesfogyasztásnak nagyobb a kultúrája. Tuti ötletnek éreztük, és igazából nem is kellett a megvalósításhoz sok pénz. Eleinte otthon főztük a leveseket és próbálgattuk az ízeket, azt tudni kell rólunk, hogy az ételekkel nagyon kritikusak vagyunk.

Igazából nem éreztük nagy meglepetésnek aztán, hogy jöttek hozzánk - elsősorban - a diákok, egy olyan helyre, amire rá lehet húzni, hogy menő - nem véletlenül foglalkoztunk sokat a dizájnnal -, ahol abszolút elérhető áron kínáljuk a leveseket, amik ráadásul finomak. Olyan ételt nem adunk ki, amit mi nem fogyasztanánk szívesen. Eleinte úgy számoltunk, hogy csak az egyetemisták is elegendőek lesznek ahhoz, hogy rentábilis legyen a vállalkozás, de aztán jöttek a fiatalabb, nyitott gondolkodású irodisták is.

- Ádám és Te alapítottátok a céget, de előtte mindketten voltatok külföldön. Tegyük rendbe időben a dolgokat, hogy ment a suli, a külföldi gyakorlat és a cégalapítás?

- Három évet tanultunk itthon, a hetedik félév volt a gyakorlat, amit külföldön töltöttünk, Ádám Írországba ment, én pedig Új-Zélandra.

- Fontos volt számotokra, hogy külföldön tudjátok le a kötelező iskolai gyakorlatot?

- Ki szerettük volna próbálni magunk külföldön, milyen is mások nélkül boldogulni. Ádám ráadásul itthon már sok jó étteremben dolgozott és szeretett volna továbblépni.

- Tehát már a főiskola mellett is dolgoztatok.

- Így van, először mindketten a Hiltonban egy iskolai csereprogram keretében, később Ádám az Arany Kaviárban. Aztán kimentünk külföldre egy félévre, hazajöttünk és lediplomáztunk.

- Nem volt vonzó a külföldi munka?

- Itt van az összes barátunk, a családunk, és mindketten imádjuk Budapestet, úgy voltunk vele, hogy megpróbáljuk, hogyan lehet itt érvényesülni.

- Miután visszajöttetek felmerült bennetek egy pillanatra is, hogy alkalmazottak legyetek valahol?

- Abszolút nem. Mindenki tisztában van vele, hogy ma milyen lehetőségei vannak egy friss diplomásnak itthon. Ráadásul a mi szakmánk, a vendéglátás, olyan, hogy amíg nem te vagy a főnök, addig mindig csak szívás marad.

- Az interjú előtt azt mondtad, mikor beszéltünk, hogy hazatérve azt gondoltátok, itt mindenképp vállalkozni kell. Ez tényleg ennyire egyértelmű volt?

- Igen. Eleinte azt gondoltam, családi keretek között fogom ezt véghez vinni. Az üzleti partnereimet megválogatom, és Ádám személyében olyan társra bukkantam, akire mindenben lehet számítani és kitartó ugyanúgy, mint én. Itt nincs olyan, hogy energiahiány, bármit feláldozunk, hogy ezt a céget építgessük. Teljesen egyértelmű volt számomra: itt vállalkozni kell.

- 2008 ősze óta tart a válság, az embereknek egyre kevesebb a pénze, folyamatosan csak a rossz híreket halljuk a gazdaság állapotáról. Ez nem volt ijesztő számotokra?

- Mi ebben a környezetben indultunk el, nem éltük meg a "jobb időket", így nem is számoltunk nagyon az elhúzódó válsággal. Egyszerűen kikalkuláltuk, hogy mennyibe fog ez a vállalkozás nekünk kerülni, kialakítani az üzletet, megvenni az eszközöket, mennyi lesz a havi működési költségünk, stb. Nagyjából tudtuk, mennyi levest kell ahhoz eladnunk, hogy nullára kijöjjünk. Aztán persze ott volt a nagy kérdés, hogy vajon a számításunk mennyire reális.
Alapvetően azonban az motivált bennünket, hogy bíztunk az ötletünkben, és bele akartunk vágni. Nagyon óvatos attitűddel nem viszi az ember sokra, kis rizikót vállalni kell.

- Készítettetek üzleti tervet. Mennyit használtatok fel a munka folyamán abból, amit az iskolapadban ülve tanultatok?

- Abszolút semmit, de ezzel nem a saját iskolánkat akarom lejáratni, Magyarországon kevés az olyan felsőoktatási intézmény, ami valós tudást garantál. Úgy indultunk el, hogy van érzékünk a számokhoz, ezeket az üzleti folyamatokat józan paraszti ésszel végig lehet gondolni, nem olyan bonyolult.

- Mi köztetek a szerepmegosztás?

- Az elején Ádám főzött, hiszen ehhez ő értett, én pedig kiszolgáltam és intéztem azokat, amik könnyen betanulható munkafolyamatok voltak, például készítettem a szendvicseket. Érdekes, hogy később aztán én is beálltam szakácsnak. Most én foglalkozom a papírmunkával, könyvelés, ügyvéd, stb. Ádám a kreatívabb dolgokat intézi, de nyilván megbeszélünk egymással mindent.

- Mennyire ment gördülékenyen az üzlet beindítása?

- Fényes öngóllal indítottunk. Kivettünk egy helyet a Dob utcában, ott nyílt volna meg a Leves. (ejtsd: Levespont), de nagyon hamar kiderült, hogy technikai szempontból nem megfelelő az ingatlan. A mostaninál kisebb hely volt, havi 80 ezres bérleti díjjal, a működési költséget tehát alaposan le tudtuk volna szorítani. Annyiból viszont hasznos volt a melléfogás, hogy fel tudtuk mérni az ötletünket, még ha ott nem is lehetett megvalósítani. Akkor már megcsináltuk a céget, úgyhogy gyorsan beleástam magam, hogy mik a lehetőségeink. Később, 6-7 hónap múlva találtuk meg a mostani helyszínt, a Kálvin tér mellett. Úgy voltunk vele, hogy megnézzük, hogyan működik az elképzelésünk egy komolyabb helyen. Azt nem akartuk, hogy egy működőképes ötlet csak azért kukába kerüljön, mert nagyon spórolni próbálunk a kivitelezésen és nem pozícionáljuk jól a vállalkozást.

- Mennyi idő volt megcsinálni a Leves.-ot?

- Az elején még azt sem tudtuk, hogy mi az, aminek a boltnak engedélyek szempontjából meg kell felelnie. Ez meg is mutatkozott az első melléfogásunknál a Dob utcában, most már jóval rutinosabbak vagyunk. Ha elmegyünk és megnézünk egy új ingatlant, akkor alaposan szemügyre vesszük, beszélgetünk a tulajdonossal, megkérdezzük a kötelezőket. Megnézzük, hogy megfelelőek-e a kritériumok például a szellőzésnél vagy az áramnál, milyenek a helységek, stb. Ha tetszik, amit látunk, Ádám "megrajzolja", készítünk egy látványtervet és "berendezzük", aztán kiszámoljuk, hogy mindez mennyibe is kerül. Kivitelező brigádunk már van, az árakkal tisztában vagyunk, hiszen az első Leves. nyitásánál megismerkedtünk már néhány megbízható üzletféllel. És természetesen felmérjük az igényeket is.

A Kálvin téren ez még jóval lassabban ment, sokat tervezgettünk, a büdzsé is szűkösebb volt. Másfél-két hónap alatt készült el az első bolt, amihez segítségünk is volt, például az ingatlan tulajdonosa. Ha csak magunkra számíthattunk volna, valószínűleg a nyitás tolódik még egy hónapot, a mostani tapasztalataink alapján azt mondom, másfél hónap alatt ki fogunk tudni nyitni egy ilyen levesbárt.

- Honnan szereztetek forrást a vállalkozás elindításához?

- Az első bolt megnyitása nem ment volna szülői segítség nélkül. Külső befektetőn gondolkodtunk, bankhoz viszont nem szívesen fordultunk volna hitelért. Jelenleg nem vagyunk abban a helyzetben szerencsére, hogy bankhoz kelljen rohannunk, a második levesbár megnyitásába is akkor vágunk bele, hogyha saját forrásunk lesz, vagy ha nem lesz elegendő, azt gondolom, megint inkább a családhoz fordulunk, vagy olyan közeli ismerőshöz, aki pontosan tudja, hogy mit jelent ez a hely.
A vendégek közül egyébként többen is jelezték, hogy akár pénzzel is beszállnának a vállalkozásba. Mindenképp olyanhoz fogunk fordulni, aki ismer minket, megbízik bennünk és látja, tudja hogyan dolgozunk. Egy külsős ezt nem igazán látja át szerintem. Tegyük fel, megegyezünk valakivel, aki ad forrást a terjeszkedéshez, megbeszéljük, milyen ütemben kellene azt visszafizetnünk, ettől még nem fogja átlátni, hogy mit is jelent ez a vállalkozás, attól fog tartani, hogy mi lesz a pénzével.
Arról nem is beszélve, hogy azért kezdtünk el vállalkozni, hogy ne legyenek főnökeink, ne legyen rajtunk ilyen jellegű plusz nyomás vagy külső kontroll.

- Mi ennek a szabadságnak az ára, mennyit dolgoztok például?

- Az elején nagyon húzós volt, heti hét nap 15 órákat dolgoztunk 3-4 hónapig, utána a vasárnapokat szabaddá tudtuk már tenni, de az sok idő volt, míg elértük, hogy a héten másfél napunk szabad legyen. Így is, amikor bent voltunk, reggel 7-től este 10-ig melóztunk. Nem egyszer előfordult, hogy annyit dolgoztunk, hogy inkább bent aludtunk az üzletben.

Most tartunk ott, hogy kialakult a csapat. Azt gondolom, hogy megfizetjük az alkalmazottainkat, nagyon jó a hangulat, mindenki szeret bejárni, még ha néha unalmasnak is tűnik a munka. Most már nincs nagyobb fluktuáció, mindenki megtanulta a szerepét, azt ő csinálja a legjobban, szeretik a munkahelyüket, úgy látom maradnak hosszabb távra és ez fontos nekünk. Így már sokszor megengedhetjük magunknak, hogy elfelezzünk egy napot, vagy hogy ne jöjjünk be, például a gyengébb napokon.
Összességében most 25-30 órát dogozunk bent egy héten, ami elég kényelmes. De így legalább van időnk újabb ingatlanokat nézni, és elkezdtünk egy kicsit más irányba is kacsintgatni, újabb vendéglátós ötleteken dolgozunk. És persze van időnk interjút adni (nevet).

- Mikor aludtál bent utoljára a boltban?

- Szerencsére már régen, az utóbbi félévben biztos nem. De Ádámmal azt beszéltük, egyszer bent kéne már aludni, csak úgy, nosztalgiából.

- Mik voltak a fordulópontok a vállalkozás életében?

- Az eleje nagyon vicces volt: kinyitottunk és nem jött senki. Én kiálltam az utcára és kóstoltattam az embereket - ez azért elég megalázó tud lenni (nevet).

Aztán gyorsan észbe kaptunk, az első két hét valóban nem volt könnyű, de annál nehezebb sose volt igazából. Később már rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, mindenki mondta, hogy a leveseink nagyon finomak, és ez hihetetlenül jó érzés volt.

- De mégis hogy indult be? Soha nem is hirdettétek magatokat?

- Ismertünk néhány kulcsembert, egyetemistákat, nekik mutogattuk a helyet, ők pedig hoztak másokat. Illetve, aki egyszer bejött, az aztán visszatért. Az egyetemisták nagyon szeretik a Leves.-ot, ha ott a magot megfogod, akkor onnantól kezdve nagyon sokan jönnek, nekünk ez sikerült. Sokszor előfordul, hogy sor alakul ki a bolt előtt, a várakozók 80%-a egyetemista lány, tehát ma is ők a fő célcsoportunk.

- És hogy választottátok ki a beszállítókat?

- Most már majdnem mindenre van beszállítónk, de például szemből, a Vásárcsarnokból is veszünk ezt-azt. Régebben mindig mi mentünk oda, de most már jóval nagyobbak a tételek. Először Ádám egy táskával indult neki, aztán egy kis kocsival... Ma már mindent külön rendelünk persze, hiszen rengeteg árut kell ide szállítani.

A Vásárcsarnok közelsége továbbra is nagy segítség, ha valamiből elszámoljuk magunkat, gyorsan átugrunk. A minőségre nagyon odafigyelünk. Ha valaki például elront valamit, akkor azt inkább kidobjuk, maximum kevesebb levest adunk ki, vagy valahogy megoldjuk, de abból nem engedünk, hogy nem adunk ki olyan ételt, amivel ne lennénk maximálisan megelégedve.

- A sorozatunk címe "Úton a sikerhez". Ti elértétek a sikert, hogy érzed? Egyáltalán definiáltátok előre, hogy mit jelent ez nektek, mikor mondjátok majd azt, hogy rendben, ez egy sikeres cég?

- Elég maximalisták vagyunk mindketten, szerintem elég soká lesz, mire mi azt mondjuk majd erre, hogy na ez szép munka volt, ez egy sikeres cég. Mások nyilván azt mondanák, hogy sikeresek vagyunk, hiszen egy év alatt felépítettünk valami olyan egyedit, ami itthon eddig nem volt, a versenytársaink közül páran már a nyomunkban vannak, egy-két hasonló hely már nyitott a városban. Ezt nyilván mi is egyfajta sikerként könyveljük el, de még mindig úgy látjuk, hogy ebből sokkal többet ki lehet hozni.

- De mégis mi az, ami a siker fokmérője nálatok? A profit, az árbevétel vagy csak az, hogy elégedettek legyenek a vendégek, a több jön magától...

- Persze, az árbevétel is fontos, főleg ahhoz, hogy később nagyobb projekteket tudjunk indítani önerőből. Ami nagyon jól esik, hogy bekerültünk a köztudatba, ezzel nem is kalkuláltunk korábban. Számtalan cikk jelent, meg a helyünkről, vissza tudtuk magunkat olvasni, ilyenre nem is gondoltunk. Ami fantasztikus érzés, hogy sétálok be a munkába, és látom, hogy a szembejövők kezében ott van a termékünk. De ha csak járok-kelek a városban, vagy mondjuk elmegyünk este szórakozni valahova, akkor is szinte mindig találkozunk vagy 20 vendég ismerősünkkel, ez sokat dob rajtunk, nagyon jó érzés.

- Mi az, ami titeket nap mint nap motivál, mennyire fontos a pénz?

- Inkább az, hogy valami jót csináljunk, nyilván a pénz pozitív velejárója ennek a dolognak. Amikor a legelején számolgattunk, nem az volt a szempont, hogy fél- vagy egy év alatt mennyi pénzt akarunk ezzel keresni.

- De valamennyit csak akartatok...

- Olyan terveink voltak, hogy mondjuk alsó hangon 200 ezret keressünk meg ezzel, a vendéglátóiparban ez egy igen kiemelt alkalmazotti fizetésnek számít. De ezzel párhuzamosan azzal is számoltunk, hogy ez nekünk jóval több munkába fog kerülni, mint heti 40 óra. Úgy voltunk vele, hogy ez alatt hosszú távon nem éri meg vele foglalkozni, mert akkor nem jó maga az ötlet.

Most egy jobb napon van 800 vendégünk, azért megyünk be, hogy azt a 800 ember egészséges és jó minőségű ételekkel ellássuk. Az ő napjuknak egy fontos része az, hogy eljönnek hozzánk és enni akarnak egy jót.

- A cég sikeres, ennek ellenére úgy látom, nem igazán dőltök hátra. Szerinted mik azok a képességek, amivel egy vállalkozónak mindenképpen rendelkeznie kell?

- A hátradőlés nem igazán fér bele, fiatalon pedig pláne nem. Majd 35-40 évesen természetesen lazábbra venném én is a tempót, de most, fiatalon annyira dinamikusan és hatékonyan kell csinálni, amennyire csak lehet, ameddig az ember bírja. Jobb most beleinvesztálni 5 kemény évet, mint egész életedben szívni.

Én már korábban is próbáltam tudatosan építkezni, és úgy gondolkozni, hogy hülyeség eltékozolni a fiatal éveidet - ettől még ugyanúgy eljártam bulizni. A kemény munkának bele kell férnie, mert az első éveidet meg kell tudnod alapozni, később már sokkal nehezebb lesz változtatni.

- 24 évesek vagytok, mennyire tudjátok egy átlagos fiatal életét élni? A kortársaitok többsége még azt sem tudja pontosan, mivel fog később foglalkozni...

- Most már azért belefér sok minden, barátnő, barátok, bulik is. De az első egy évet be kellett áldoznunk, kicsit le is épült emiatt a baráti körünk. Most már tejesen élhető az életünk és van egy jól menő vállalkozásunk.

- Már többször utaltál rá, hogy van időtök ingatlant nézni. Hogyan tovább, mik a tervek?

- A távlati terveink között van, hogy Budapesten nyitnánk még 3-4 helyet.

- Azonnal 3-4-et?

- Ilyen árak mellett szükségünk van arra, hogy tömegeket tudjunk megmozgatni. Erősen gondolkozunk például az Október 6. utcában, vonzó lehetőség még a Deák vagy az Oktogon. Budán hatalmas a gyalogosforgalom, de nagyon fontos, hogy a közelben legyenek egyetemek, főiskolák. Most utólag látjuk, hogy a Kálvin térnél nincs jobb hely Budapesten, hiszen itt van az ELTE és a Corvinus is.
Ha sikerül Budapesten a nagyobb gócpontokban új helyeket nyitni, utána sem állna meg a terjeszkedés: megcélozzuk a vidéki egyetemi városokat, Pécsen és Szegeden már voltunk ingatlanokat nézni. De ahogy említettem, most egy egészen más dolgon is gondolkozunk, ami nekem nagyon tetszik, de erről most nem beszélnék bővebben.

- Nekem úgy tűnik, hogy most sem óvatoskodtok, belevágtok.

- Egyszer elég volt, hogy feltettünk mindent egy lapra. Ádám az, aki azt mondja, hogy menjünk, csináljuk, ez az, majd megoldjuk... Én vagyok talán a megfontoltabb kettőnk közül, aki óvatosabb, ez persze nem azt jelenti, hogy nem vagyok annyira lelkes. Próbálok arra is felkészülni azért, hogy mi van, ha annyira nem jönnek be a számításaink.

- Mennyire alapoztátok a hallgatókra az üzleti tervet eredetileg?

- Már az elején is gondolkoztunk ezen, akkor is éreztük, hogy valószínűleg a diákok fognak erre a leginkább ráharapni. A Dob utca például főleg az alacsony bérleti díj miatt volt vonzó és a körút közelsége miatt, de ott egy irodaház volt szemben, amire eleinte alapozni akartunk.

"Felnőttek" most is jönnek hozzánk, de nem annyian, ami érthető is, hiszen egy 40 éves ember már nem fog kivárni egy félórás sort egy leves miatt. A diákok beállnak a sorba a társaikkal, beszélgetnek, jobban ráérnek. De vannak nagymamák is, akik jönnek hozzánk és rengeteg például a külföldi vendég. Mindent egybevetve szerintem a Dob utca is ment volna, de nagyon gyorsan elértük volna ott a felső határt, már csak emiatt is bizonyult jobb helynek a Kálvin.

- Hol szeretnéd magad látni 10 múlva?

- Nem egy levesbár pultja mögött... (nevet)

- Te amúgy vállalkozóként tekintesz magadra, manapság is főzöl bent, de odaállsz a pult mögé, ha gyorsan fel kell vágni egy uborkát?

- Persze, bármikor. Máshol talán már nem szívesen csinálnám, de ez itt a mi helyünk, itt a WC-ét is kitakarítom, ha kell, mert ez a mienk. Érzi az ember, hogy magáért csinálja, ez teljesen már. Amit a pult mögött állásról mondtam talán úgy hangzik, mintha nem szeretném, holott imádom. Bemegyünk reggel, jön 800 vendég, rengeteg a törzsvendég, sok a külföldi, mindenkihez lehet szólni 5-10 szót, nálunk nagyon baráti a kiszolgálás, sok mindenkit ismerünk névről. Ez nekünk nem teher.

Ettől függetlenül természetesen 10 év múlva már máshol szeretnék tartani. Az a munka izgalmas része, hogy van egy ingatlan, amit kiválasztunk, ott megcsinálunk egy helyet, és azt felfuttatjuk. Onnantól az megy. A Leves. abból a szempontból kezd unalmas lenni, hogy már nem nyújt sok újat, beállt a forgalom, tudjuk, mivel kell számolnunk. Ez a része kicsit beszürkült, még ha a vendégekkel nagyon is jól elvagyunk. Mindig klassz új helyet, új projektet csinálni, úgyhogy remélem 10 év múlva már csak ilyenekkel fogok foglalkozni, új ingatlanokkal, és hogy hogyan lehet új ötleteket kivitelezni.

Amiben mi vagyunk a legjobbak, azt főleg mi csináljuk most is, például a pult mögötti jópofizást, vagy az idegen nyelv használata is ilyen. Aprítani, főzni vagy takarítani már nem mi szoktunk, megy annyira a hely, ki tudtuk magunkat váltani.

- El tudod képzelni, hogy eladjátok a Leves.-ot?

- Sokáig azt gondoltuk, hogy nem adnánk el semmiképp. Ma már úgy vagyok vele, hogy bizonyos feltételekkel igen. Most még butaság lenne, de el tudom képzelni, hogy a jövőben értékesítjük a brandet.

- Voltak már, akik jelezték, hogy megvennék a céget?

- Voltak megkereséseink. Sok befektető érdeklődik a know-how iránt, pénzt tolna belénk, hogy nyissunk új helyeket, franchise rendszerben. De attól félünk, hogy a kiszolgálás minősége máshol nem lenne olyan, amilyen most, a recept is hiába van meg, ha nem megfelelő a szakács. Egy szóval, azt nem akarjuk, hogy a brandet lehúzzák.
De ha jön egy befektető, aki azt mondja, hogy minőségromlás nélkül lehetne terjeszkedni, és nem 2-3 új hely, hanem mindjárt 25 nyílhatna, akkor el fogunk rajta gondolkozni, hogy belemenjünk-e.

- Mi a te tapasztalatod, mennyire nehéz most vállalkozónak lenni Magyarországon?

- Egy jó ötlettel ilyen körülmények között is lehet jól menő vállalkozást csinálni. Magyarország a vállalkozások szempontjából olyan szinten jó hely, hogy sok mindenben nem érjük el a nyugat-európai mércét, gondolok itt például a munkamorálra vagy a kreatív, nyitott gondolkodásra, tehát ha úgy tetszik, könnyű jót csinálni, viszonylag egyszerű kiemelkedni az átlagból - bármibe is kezdjen az ember. Ebből a szempontból Budapest a lehetőségek városa. Persze nem akarok olyannak tűnni, aki átlátja az egész gazdaságot, a vendéglátáshoz is csak egy keveset értünk...

- Engem pont azért érdekel, hogy Ti hogy látjátok a helyzetet.

- Bármiben lehet valami újat alkotni, csak ötlet kell hozzá. Nyilván ezek az ötletek a fiataloktól fognak származni, a kiöregedő vállalkozó réteg nagy része nem ismeri fel, hogy változtatnia kell dolgokon, már nem működnek ugyanazok a mechanizmusok, változott a világ, azon nosztalgiáznak inkább, hogy bezzeg 10 éve mi és hogy volt.
Személy szerint nem tőlük várom az újdonságokat, aki nem képes változtatni vagy alkalmazkodni a körülményekhez, annak mitől menne jobban a jövőben? Nyilván mások a körülmények, mint 5 vagy 10 évvel ezelőtt, de aki ott van fejben és vannak ötletei, az sokkal jobban jár, ha vállalkozik.

- Minden alanyunktól megkérdezzük, hogy mi volt a legjobb döntésük, és mi az, amit már megbántak? Szerinted mi volt a legfontosabb abban, hogy ma itt tartasz?

- Nekem nagyon sok mindent meghatározott a sport, válogatott öttusázó voltam. Hetente 20-25 óra edzésem volt, reggel és délután, mellette pedig egy kemény iskolába jártam. Eléggé leterhelt voltam, de nem hagytam abba, ez megtanított küzdeni, rengeteget dolgoztam és jöttek is az eredmények. Megtanultam, hogy kemény munka árán elérheted a kitűzött céljaidat. Kialakult bennem az a tudatosság, ami ma is jellemez, pedig nem minden kortársam volt ilyen.

- Mit bántál meg?

- Talán azt, hogy vendéglátó szakra mentem a főiskolára. Bár igaz, itt hamar egymásra találtunk Ádámmal, szétnéztünk és azt láttuk, hogy ez nem igazán a mi társaságunk. Akkor azt gondoltuk, hogy egy másik iskolával többre is vihetnénk, második helyen amúgy mindketten az építész szakot jelöltük meg. Egy ideig úgy gondoltam, hogy a továbbtanulásnál az iskolaválasztás nem a legjobb ötlet volt. Attól féltem, hogy ha nem vállalkozok, akkor nagy pofont kapok az élettől. Ma viszont már máshogy gondolom, hiszen ha nem erre a szakra iratkozok be, Ádámmal sem találkoztunk volna. Ketten együtt viszont hamar felismertük azt a kényszerhelyzetet, hogy itt bizony vállalkozni kell.

Visszagondolva persze csináltunk hülyeségeket, volt, ahol hibáztunk, de mindig tanultunk ezekből az esetekből, és olyan hatalmas tanulópénzt nem fizettünk ezekért. Ezek mind kellettek ahhoz, hogy ma ott tartsunk, ahol vagyunk. Igazából nem bántam meg semmit. (Forrás: Privátbankár)
admin
Site Admin
 
Hozzászólások: 71
Csatlakozott: 2010. márc. 12. 22:21

Vissza: MINDEN, ami egy kezdő vállalkozáshoz kell!

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég